Evangélium: Mt 18,23-35
Apostol: 1Kor 9,2-12
Szerző: ft. Anthony M. Coniaris
Egy kisfiú a szülei engedélye nélkül elment otthonról. Balesetet szenvedett, és elveszítette mindkét lábát. Amikor meglátta szüleit azt kérdezte tőlük: "Meg fogtok nekem bocsátani?". Felé szaladva mondták: "Persze, már meg is bocsátottunk". A fiúcska erre azt mondta: "Akkor tudok láb nélkül is élni". Kevesen vannak, akik bocsánat nélkül tudnak élni. A mi Urunk, Jézus Krisztus gyakran beszélt a megbocsátásról. Példabeszédet is mondott arról, hogy miért kell megbocsátani. A gonosz szolgáról szóló híres példabeszéde magyarázat Jézus két mondatához: "Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek" (Mt 5,7) és "Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek" (Mt 6,12).
A könyörtelen szolgának, mondja Jézus, elengedtek egy 10 ezer talentumos adósságot. Rögtön utána fojtogatni kezdett egy másik szolgát, aki néhány fillérrel tartozott neki. A tartozás, amivel ő urának tartozott 1.250.000-szer nagyobb volt, mint amivel neki tartozott társa. Szédítő különbség van a kettő között. Jézus azt akarja kihangsúlyozni, hogy az emberek nem tudnak nekünk olyat tenni, ami ahhoz hasonlítható, mint amit mi tettünk Istennek. A mi bűnünk az, ami Fiának halálhoz vezetett. Ha Isten elengedi nekünk ezt a mindennél nagyobb adósságot, akkor nekünk is meg kell bocsátani felebarátaink kicsi hibáit... másképpen nem számíthatunk Isten irgalmára: "Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyitek meg nem bocsát szívből felebarátjának". Ezt nevezték el az "HASONLÓKÉPPEN" törvénynek. Mivel Isten a mi bűneink nagy adósságát elengedte, amelyet mi magunk megfizetni vagy eltörölni képesek nem lennénk, HASONLÓKÉPPEN mi is kötelesek vagyunk megbocsátani azoknak, akik megbántottak minket.
Isten nem úgy bocsát meg, mint mi
Mi lenne, ha Isten úgy bocsátana meg nekünk, ahogy mi szoktunk néha? Azt mondjuk például: "Jó, jó, megbocsátok, de nem felejtek". Mi lenne, ha Isten is így mondaná nekünk? Vagy azt mondjuk: "Megbocsátok, de többet látni sem akarlak, semmi közöm hozzád". Mi lenne, ha Isten is ezt mondaná? Vagy ezt mondjuk: "Most az egyszer még megbocsátok, de ha még egyszer megtörténik, akkor vége mindennek". Jó lenne, ha Isten is így bocsátana meg? Szerencsére Isten nem úgy bocsát meg, mint mi emberek.
A megbocsátás csodája
Vannak, akik ennek hallatára közbevágnának: "Hogyan várhatod el tőlem, hogy újra és újra megbocsássak azok után, amit tettél velem?" Ha ez a személy szemtől szembe Krisztusnak mondaná e szavakat bizonyára ezt hallaná tőle: "És a te rossz gondolataid? A te adósságod? Mit mondasz nekem azokról a feladatokról, amiket elmúlasztottál? És a te hazugságaid? Éles nyelved okozta sebekről? A gyűlölködéseid? Vajon én nem bocsátottam meg neked ezeket? Akkor te miért nem tudod ezeket másnak megbocsátani?"
"Én soha nem bocsátok!"
Egy lelkész egyszer azt mondta az egyik kormányzónak: "Meg kellene bocsátania annak az embernek, aki vétett Ön ellen. Ne tartson haragot!" A kormányzó azt felelte neki: "Uram, én soha nem bocsátok". A válasz, amit kapott, mindannyiunkra érvényes: "Uram, akkor remélem, hogy Önnek sem lesz szüksége soha a megbocsátásra". Az egyik angol lord így fogalmazta ezt meg: "aki nem bocsát meg felebarátjának, lerombolja a hidat, amelyen őneki magának is át kell kelnie".
Miért utasítjuk el a megbocsátást?
Az elsődleges oka annak, hogy nem bocsátunk meg az, hogy nem akarunk megbocsátani. A bocsánatkérés elutasítása lelki fölényérzetet ad nekünk azzal szemben, aki megbántott minket. Mégis a belső hév és az ellenséges érzület úgy elhatalmasodik rajtunk, mint a rák. Hirtelen ítélkezővé és könnyen ingerelhetővé válunk. Mártir komplexust okoz. Magunkat sajnáltatva siránkozunk. És lassan kezdjük magunkat kellemesen érezni ebben az állapotban. Kevés olyan ember van, aki szánalmasabb annál, mint aki nem akar megbocsátani.
Jézus azt mondja, a másik oka annak, hogy nem bocsátunk meg az, hogy nem érezzük magunkat bűnösnek Isten előtt. Az az ember, aki Isten megbocsátását elfogadja, mint egyetlen utat az ég elérésére, nem utasíthatja el, hogy másoknak megbocsásson.
Nincs ennél jobb út az ellenségektől való szabadulásra
Nincs jobb út az ellenségektől való szabadulásra, mint a megbocsátás. Egy idős embert hívtak meg a rádió studiójába, és egyenes adásban jelentette be: "Holnap leszek 90 éves, és nincs ezen a földön egyetlen ellenségem sem". Az adás műsorvezetője csodálkozva kérdezett vissza: "Tényleg?" "Igen", mondta az öreg, "mind meghaltak még előttem". Ez is egy útja annak, ha azt akarjuk, hogy ne legyenek ellenségeink: éljünk addig, amíg mindegyik meghal. Egy másik eset: haldoklott egy spanyol katona. A kórházlelkész megkérdezte, hogy megbocsátott-e minden ellenségének. "Atya", mondta mosolyogva, "nincsenek ellenségeim, mind megöltem őket". Hát, íme, egy másik, de iszonyatosan romboló út arra, hogy ellenségeinktől megszabaduljunk. És végül, megemlékezünk Abraham Lincolnról, akit egyszer egy hölgy az ellenségeiről kérdezett: "Asszonyom, nincsenek ellenségeim. Mindegyiket megszüntettem, amikor a megbocsátás által barátaimmá tettem őket!" Minden kétséget kizárólag messzemenően ez a legjobb módja annak, hogy az ellenségeinktől megszabaduljunk.
A megbocsátás egyik nagy előnye a jó érzelmi és fizikai állapot. Egy beteg ember hirtelen meggyógyult vérszegénységéből. Amikor az orvos arról faggatta, hogy történt-e valami különleges dolog az életében az utóbbi napokban, azt mondta, hogy igen. "Hirtelen sikerült megbocsátanom valakinek, akire hosszú ideje borzasztóan haragudtam; amikor erre képes voltam, igent tudtam mondani az életre is".
A megbocsátás csodája
A megbocsátás igazi csodákat képes megvalósítani nemcsak azoknak az életében, akik megbocsátanak, hanem azoknak az életében is, akik bocsánatot nyernek. Az egyik asszisztens nő sóvárogva várta a megbocsátást egy olyan hibájáért, aminek kövekeztében egy páciens meghalt. Miután megbocsátottak neki, és megkapta a második esélyt, amikor is bizonyítani tudta képességeit, eljutott addig, hogy egy nagy kórházat vezessen, s országának egyik legmegbecsültebb asszisztense legyen.
Egy koreai fiatalt, aki Philadelphiában tanult, egy bűnözőkből álló csoport tagjai brutálisan és minden értelem nélkül megöltek. A fiatal szülei, ájtatos keresztények, levelet küldtek, amelyben ezt írták: "Szomorúak vagyunk, nemcsak a fiúnk beteljesedetlen jövője miatt, hanem gyilkosainak lelke és megbénult emberi természete miatt. Köszönjük a mi Istenünknek, hogy megmutatta tervét, amelyben szülői fájdalmunk keresztény értelmet nyert... A családi tanácsunk úgy döntött, hogy kérjük, a bűnösöket a jog keretein belül lehető legnagyobb nagyvonalúsággal kezeljék". Küldtek 500 dollárt is (egy átlag koreai évi keresetének ötszörösét). "Merünk remélni abban, hogy tehetünk valamit azért, hogy minél kevesebb efféle bűntényt kövessenek el". Ez a levél felébresztette a philadelphiai lakosok lelkiismeretét, és elkezdtek jobban odafigyelni városuk problémáira. A város egyik templomában 1,6 millió dollárt gyűjtöttek össze szociális problémák kezelésére. A város egy ösztöndíjat hoztak létre más koreai fiatalok részére, akik Amerikában szeretnének tanulni. Az ébredésnek és a törődésnek a csodája szökött szárba a megölt fiatal szüleinek keresztényi megbocsátásából.
Elsősegély
Az elsősegélyben arra oktatnak minket, hogy a kis sérüléseket azonnal lássuk el, mert különben veszélyes gyulladássá válik. A bölcs ember a kis sérülés esetén is elsősegélyt nyújt mielőtt veszélyessé válik.
A kis "sérülések" a mindennapi megnemértés a családban és a barátokkal. Egy kis harag, egy kis elégedetlenség időben felerősödhet, és elburjánozhat a lelkünkben. Azonnal kezelni kell ezeket az érzéseket, hogy azok nehogy nagyobbá legyenek és ellenséggé tegyenek minket. Azonnal kezelni kell a megbocsátás "elsősegélyével". "A nap ne nyugodjon le haragotok fölött", mondja Szent Pál (Ef 4,26). Azonnak kezeljük. Bocsássunk meg, ahogy Krisztus is megbocsát nekünk. Bocsássunk még azon a napon, abban a pillanatban, nehogy a gyűlölet rákja elterjedjen bennünk. Nincs más, ami úgy enyhítené és kisebbítené az ellenséges lelkületet, mint a megbocsátás. Nincs hatékonyabb "elsősegélynyújtás" a szétrombolt emberi kapcsolatokban.
Hányszor?
Péter egyszer megkérdezte Jézust: "Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?" (Mt 18,21). Hétszer azt jelenti, hogy sokszor. Sokan arra sem vagyunk képesek, hogy egyszer megbocsássunk. Jézus azonban azt mondja Péternek: "A megbocsátásnak nincs határa. Nem hétszer, hanem hetvenhétszer". Vagyis négyszázkilencvenszer! Más szavakkal a megbocsátás nem egy tett, egy cselekedet, hanem hozzáállás. Olyan hozzáállás, ami abból a tényből fakad nekünk keresztényeknek, hogy megbocsáttatott nekünk egy olyan addósság, amelyet soha nem lettünk volna képesek megfizetni. Tehát a megbocsátásnak azzal a lelkületével kell élnünk a világban, amely sérüléseket gyógyít, hibákat hoz helyre, amely a megbocsátás által megváltoztatja a társadalmat.
A megbocsátás előhívószáma
A telefontársaságoknál van egy olyan szolgáltatás, hogy egy előhívószámmal (prefix) nagyon messze levőket is hívni tudunk. Isten ezt a "szolgáltatását" már a világ kezdetén megalkotta. Az előhívó a megbocsátás. Ha haragot tartunk, leblokkoljuk az imádság vonalát Isten felé. Hívásaink nem érnek célba. "Minden keserűség és harag, indulat, szóváltás és szitkozódás legyen távol tőletek minden gonoszsággal együtt. Szent Pál azt mondta az efezusi híveknek: "Egymás iránt legyetek inkább jóságosak, könyörületesek, bocsássatok meg egymásnak, ahogy Isten is megbocsátott nektek Krisztusban" (Ef 4,31-32). Ő ismerte az előhívószámot.
Mennyi bírósági tárgyalás megszűnne, ha tudnánk megbocsátani? Mennyi gyomorfekély és szívinfartktus megelőzhető lenne, ha tudnánk megbocsátani? Hány házasságot meg tudnánk menteni? Mennyi szakadék szűnne meg a szülők és gyermekek között, ha figyelmesek lennénk egymás iránt és megbocsátanánk egymásnak, úgy ahogy Krisztus megbocsátott nekünk?
