Ma üdvösség köszöntött e házra

Evangélium: Lk 9,1-10
Apostol: 1Tim 4,9-15

Forrás: http://www.preaching.com/sermons/11565726/

Egy pap felhívta az egyházközségéhez tartozó egyik családot. A vonal másik végén egy suttogó hang válaszolta: "Halló."
A pap megkérdezte: "Kivel beszélek". A suttogó hang pedig az felelte: "Jancsi vagyok". "Hány éves vagy?" kérdezte a pap. A hang felelt: "Négy". A pap akkor megkérdezte: "Jancsika, beszélhetnék édesanyáddal?". Ő azt mondta: "Most nem, el van foglalva".
"Akkor édesapáddal?"
"Ő is foglalt."
"Van esetleg más felnőtt a házatokban?"
"Igen, a rendőrök."
"Beszélhetnék esetleg valamelyikükkel?"
"Nem, ők is foglaltak."
"Jancsika, ki van még az otthonotokban?"
"A tűzoltók."
"Tudnád esetleg adni az egyik tűzoltót?"
"Nem, ők is foglaltak."
"Jancsika, mivel vannak elfoglalva?"
"Engem keresnek" - mondta Jancsika.

Úgyanúgy, mint Jancsika, sok-sok ember bujkál. Bujkálnak a szülők és a rendőrség elől, a főnökeik elől vagy a házastársuktól, bújkálnak a tanáraik és edzőik elől. És néha, vagy az is előfordul, hogy életük nagyrészében bujkálnak az Isten elől is. De miért is bujkálunk az életben? Főleg Isten elől miért?

A legfőbb oka az, hogy valami rosszat tettünk. Az egyik barátom mesélte, hogy nemrég megállította őt a rendőrség gyorshajtásért. Amíg a rendőr odaért az autójához, kötelességtudóan előkereste a hajtásit, az autó papírjait és a biztosítást, de igazából arra gondolt, hogy a gázra kellene taposni és elhajtani. Azt hiszem az érzelmi reakciója az ellenőrzésre majdhogynem természetes, ha arra gondolunk, hogy már a világ kezdetén is ez történt: amikor rosszat tettek ősszüleink, megpróbáltak elbújni a felelősségrevonás elől. Megpróbálunk még az Isten elől is elbújni, mert tudatában vagyunk annak, hogy nem jót tettünk.

Az Édenkertben minden teljesen tökéletes volt, és a Teremtés könyve elmondja azt is, hogy Ádám és Éva meztelenek voltak, és nem éreztek szégyent. Teljesen ismerték egymást, leplezetlenül és teljes bensőségességben éltek. Nem volt ismert a "bujkálás" fogalma. Azonban, ahogy a bűn belépett a világba, minden megváltozott. Miután Ádám és Éva nem engedelmeskedtek Istennek, Ő kereste és hívta őket: "Hol vagy?" És Ádám suttogva felelte: hallottam lépteidet és elbújtam, mert félek.

A bűn és a bujkálás elválaszthatatlan egymástól - az emberiség bukásának ikertestvérpárja. Ez történik velem is és veled is. Életünk bizonyos pontjain velünk is előfordul, hogy elszakadunk Istentől, és aztán elkezdünk bujkálni előle, mert tudjuk, hogy vétkeztünk. De Isten nem akarja, hogy folyamatosan rejtőzködjünk előle bűneink miatt. Nem akarja látni, hogy üldözöttként élünk. Bár mi bújkálunk, Ő keres minket. Egyik legnagyszerűbb példája erről a Bibliának a mai evangélium története, Jézus találkozása ezzel az elbűvölő kis emberrel, akit Zakeusnak hívnak.

A társadalmi ranglétra felső fokán, de a népszerűségi lista alsó fokán álló vámosok feje, Zakeus, felmászik a szikomorfára, amikor meghallja, hogy "a vámosok és a bűnösök" barátjaként elhírhedt Jézus meg keresztül Jerikón. Látni szerette volna Jézust, de nem akarta, hogy Jézus is lássa őt, ezért elrejtőzött a sűrű ágú fán. A meglepetés akkor következett, amikor Jézus a fa mellett elhaladva feltekintett rá, és megszólította, hogy szálljon le, mert nála fog ebédelni. Zakeus menekült, de Jézus utolérte. Zakeus elbújt, de Jézus megtalálta őt. Jézust nem nyugtalanította Zakeus foglalkozása vagy híre, viszont nagyon is érdekelte a lelke, mert szerette őt.

John Ortberg a Megmagyarázhatatlan szeretet című könyvében leírja húga, Barbie történetét. Barbienak volt egy babája, akit Pandynek hívott. Még csecsemő korában kapta, amikor Barbie még fel sem fogta, mit jelent egy játékbaba. Amikor Barbie ágyba ment, Pandy is ment vele. Amikor Barbie evett, Pandy is ott volt vele az asztalnál. Együtt fürödtek is, és Barbie mindenhova magával vitte Pandyt. Pandy nem volt egy vonzó külsejű baba, sőt ha lehet rá mondani, akkor inkább csúnyácska volt, de érthetetlen okokból Barbie nagyon ragaszkodott hozzá. Kapott szép és jobb babákat is, jöttek, mentek, csak Pandy maradt, mert ő családtagnak számított. Egyik alkalommal, amikor Kanadában nyaralt a család, a határon vették észre, hogy Pandy nincs velük. Nem volt mit tenni, az édesapának vissza kellett fordulnia. Berohantak a szállodába, megnézték a szálloda hallját, és Pandy nem volt ott. Ellenőrizték a volt szobájukat, de Pandy nem volt ott sem. Leszaladtak a mosókonyhába, és megtalálták az ágyneműk közé bedobva halálra mosásra szántan. "A húgom annyira szerette ezt a babát, hogy az egész földet bejárta volna érte, hogy megmentse." - meséli a szerző.

Éppen ez az, amit Jézus értünk tett. A menny távolságából utazott a földre, hogy megmentsen minket a megsemmisüléstől. Lehet, hogy néhányan közülünk, akik Zakeus történetét hallottuk az imént, rájöttünk, hogy mi vagyunk azok a Zakeusok, akik rejtőzködünk. Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy Jézus azért keres minket, mert szeret, mérhetetlenül. Szeretne velünk kapcsolatba lépni, vagy szeretné már létező kapcsolatunkat bensőségesebbé tenni. Ehhez pedig nem kell mást tennünk, mint amit Zakeus tett: elő kell jönni a rejtekből, lejönni a fáról és beengedni Jézust az életünkbe.

Tudjátok, hogy miért életfontosságú, hogy ne rejtőzzünk és Jézust meghívjuk? Mert ő az egyetlen, aki megszüntetheti rejtőzködésünk okát, ami nem más, mint a bűneink.

Zakeus lemászott a fáról és örömmel fogadta házába Jézust a nép zúgolódásával mit sem törődve. Ez nem volt újdonság neki. Tudta, hogy bűnös, de szerintem azt is érezte a lelke mélyén, hogy végre találkozott azzal a személlyel, aki meg tudja bocsátani bűneit, és életének töréseit, melyeket bűnei okoztak a saját és mások életében, helyreállítja.

Zakeus életének igazságai a mieinkre is érvényesek. Bűneinket - minden egyes bűnünket, amit valaha is elkövettünk - le kell hoznunk a fáról, a rejtekből, és a megbocsátás fényébe, világosságába kell helyezni. És az egyetlen, aki megbocsáthatja bűneinket és töréseinket meggyógyíthatja, Jézus. Tény, hogy néhány nappal a Zakeussal való találkozás után, Jézus felment a hegyre, amit Kálváriának nevezünk, és meghalt a kereszten Zakeus bűneiért, a Jerikóban jelen lévő tömeg bűneiért, a te bűneidért és az enyémekért. Ezen világra szóló esemény után pár évvel Szent Pál meg is írta a Rómában élőknek: "Isten azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk." (Róm 5,8)

Lloyd Douglas A Rab című regénye Zakeus történetét használja fel arra, hogy bemutassa, hogyan szabadít meg minket a Jézussal való találkozás. A regényben, amikor Zakeus elhatározza, hogy széjjelosztja vagyonát, Jézus megkérdezi Zakeust: "Mi vezetett rá, hogy ezt tedd?". Zakeus pedig azt válaszolja: "Mester! Amikor a szemeidbe néztem, mint egy tükörben megláttam azt a Zakeust, aki szerettem volna lenni". Ez az, amit az üdvösség jelent: felszabadít minket, hogy olyanokká legyünk, amilyennek Isten elképzelt.

Hadd kérdezzem most meg: te mit takargatsz még? Mi választ el attól, hogy az légy, akinek az Isten elképzelt? A pénz utáni vágyakozás? A nemiség? Társadalmi elismertség? Magasabb fokú végzettség? Vagy egyszerűen csak beragadtál valamilyen más bűnbe? Valami rosszul ment az életedben, elbuktál, de még nem sikerült felállni, képtelen vagy szabadulni, és rejtőzködsz Isten és mások szeme elől.

Egyetlen egy erő van a világegyetemben, ami a bűntől megszabadíthat: a názáreti Jézus. Eljött, hogy megkeressen minket, hogy megbocsásson nekünk, hogy meghaljon értünk, hogy megszabadítson minket. Úgy ahogy Zakeussal is tette.

A XIX. század közepe felé az Egyesült Államokban még rabszolgaság volt. Egy fiatal ügyvéd, akit Abraham Lincolnnak hívtak kiment a piacra, ahol a rabszolgákat adták-vették. Amikor megérkezett látta, hogy a fekete amerikaiakat árverezik, aki többet kínált, az vitte a rabszolgát. Éppen egy rabszolganőt árvezeztek, amikor odaérkezett. Abraham ajánlott egy összeget, rálicitáltak, aztán nagyobb összeget ajánlott és végül ő került ki győztesen az árverésből. A rabszolgakereskedő odavitte Lincolnhoz lábaihoz a nőt. Ő lehajolt, leoldotta a bilincseket és azt mondta neki: "Szabad vagy!" A nő kérdően nézett fel rá: "Mit jelent az, hogy szabad vagyok?" Lincoln pedig azt mondta neki: "Azt gondolsz, amit akarsz, azt teszel, amit akarsz, oda mész, ahova akarsz". Az új, szabad állapot valósága letaglózta a nőt, és arcán guruló könnycseppekkel mondta: "Akkor veled megyek".

Ezt várja Jézus is tőlünk. Eljött, hogy megkeressen, megbocsásson és szabaddá tegyen a bűn hatalmából. Megengedjük-e neki? És ha megengedjük, hogy mindezt megtegye értünk, akkor követjük-e Őt?

Egy ember, aki felmászott a fára

Evangélium: Lk 9,1-10

Szerző: Ft. Anthoni M. Coniaris

Az evangélium szövege azt írja le, hogy egy találkozás hogyan változtatta meg Zakeus egész életmenetét.  Ez volt az a nap, amikor szemtől szemben találkozott a názáreti Jézussal. Az egész evangélium ezt a találkozást mondja el, mert ez a találkozás változtatta Zakeust új, megváltott emberré. A szent hagyomány azt mondja, hogy később cezáreai püspök lett.

Amint Jézus Jerikón haladt keresztül, Zakeus, a vámosok feje, szerette volna meglátni, ki is az a Jézus, de nem láthatta a tömegtől és az alacsony termete miatt. Akárki annyiban hagyta volna az egészet, de Zakeus nem. Annyira kívánta látni Jézust, hogy képes volt miatta felmászni egy fára. 

Mi késztette Zakeust arra, hogy felmásszon a fára?

Kétségtelenül egy nagyon erős vágy, hogy láthassa Jézust. Amikor igazán meg akarjuk találni Istent, úgy ahogy Zakeus is, egy akadály sem fog minket megállítani. Meg fogjuk találni. Egy kereső egyszer megkérdezett egy keresztényt: "Hogy tudom megtalálni Istent?" A keresztény azt mondta: "Gyere, és megmutatom". Majd elvitte a tengerhez, és háromszor hosszasan alányomta fejét a víz alá. Majd megkérdezte tőle: "Mi volt az, amit a leginkább kívántál, amíg a fejed a vízben volt?" "Levegőt" - mondta a kereső. "Amikor annyira fogod akarni megtalálni Istent, mint amennyire a levegőre vágytál, meg fogod Őt találni" - mondta neki a keresztény.

Sokkal több volt Zakeusban, mint kiváncsiság, ami arra késztette őt, hogy felmásszon a fára. Istent akarta látni Jézus személyében. Zakeus nyugtalan volt, megcsömört saját magától és az élettől, amelyet élt. Ez a nyugtalanság mindig is az Isten keresésének egyik jele volt, nem véletlenül fogalmazza meg Szent Ágoston híressé vált mondatát: "Magadnak teremtettél, Urunk, és nyugtalan a mi szívünk, míg benned meg nem nyugszik".

A tömeg

A tömeg Zakeus számára akadályt jelentett: közte és Jézus között állt. Amíg a tömegben tartózkodott nem láthatta Jézust. Így tehát elhagyta a tömeget, kivált, föléjük emelkedett. Talán ez az utolsó dolog az  életünkben, amit szeretnénk magunknak, hogy "mások" legyünk. De ahhoz, hogy megláthassuk Jézust és hogy vele lehessünk sokszor el kell hagynunk a tömegeket, ellen kell állnunk a közvéleménykutatások erős áramlatainak az Isten változhatatlan törvényeinek javára. Kereszténynek lenni annyit tesz, minthogy nem a tömeg, hanem Krisztus az, aki irányítja az életünket.

Fent a fán

Zakeus több értelemben is fent volt a fán. Becstelen vámos volt, akit fajtársai árulónak tekintettek, mert együttmüködött a gyülölt rómaiakkal, saját nemzetétől szedte az adókat a kizsákmányolók részére. Elveszítette önbecsülését. Eltávolodott az Istentől és az emberektől. Magányos volt, nagyon nagyon egyedül, fent a fán.

Ebben a tekintetben Zakeus nagyon sokunkhoz hasonló ember volt, velünk is biztosan előfordult, hogy életünk egyes pillanataiban erkölcsi botlásainkban vagy hanyatlásunkban a fára kerültünk, és talán megvetettük magunkat érte, szerettük volna, ha nem lettünk volna olyanok, de nem volt bátorságunk, hogy leszálljunk a fáról. Isten azért jött el Jézusban a világra, hogy lehívjon minket a fáról. Ez az Isten szeretetének a nagy csodája, amelyet Zakeus is megélt, amikor felfedezte, hogy Isten keresi őt.

Jézus feltekintett

Zakeus valószínüleg azt gondolta, hogy észrevétlen maradhat a fán. Azonban amikor Jézus odaért, éppen a fa alatt állt meg. Felnézett a fára, egyenesen Zakeusra, a két férfi egymás szemébe nézett. Zakeus számára ez hihetetlen lehetett. Izzadságcseppek jelentek meg egyből a homlokán. Várta, hogy Jézus most mindenki előtt megítéli: "Ördögfajzat! Te, aki elnyomtad a szegényeket, aki az árvákat és az özvegyeket az utcára kényszerítetted, hogyan fogsz megmenekülni a pokol ítéletétől?" Ezt várhatta Zakeus. De Jézus nevén szólította és azt mondta: "Zakeus! Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom.". Milyen jószándékúan viselkedett Jézus Zakeussal! "Mert nem azért küldte Isten Fiát a világba, hogy ítélje a világot, hanem hogy üdvözüljön általa a világ".

Amikor György, Anglia királya szemlét tartott az egyik legjobban széjjelbombázott brit város újjáépítési munkálatai fölött, több ezer ember, többek között egész iskolai osztályok is, felsorakoztak az utcákra, hogy láthassák az uralkodót. Miután a menet elhaladt, az egyik kisfiú keserüen sírdogált. "Mi történt?"- kérdezte a tanító nénije. "Nem láttad a királyt?" "Oh" - sóhajtott fel a kisfiú - "én láttam a királyt, de ő nem látott engem". Mekkora vigasztalás számunkra az a tény, hogy nemcsak mi látjuk a mi Királyunkat, hanem Ő is lát minket és válaszokat kínál a mi szükségeinkben.

"Zakeus"

Jézus nemcsak meglátta Zakeust, hanem nevén is szólította. A nagy királynak, aki az egész világmindenséget tartja a tenyerében, annyira fontos egy személy, hogy időt szakít rá és beszél vele. Mi mást jelenthet ez nekünk, mint azt, hogy a mi Királyunk mindannyiunkat személyesen és név szerint ismer. Ismeri Zakeus zaklatott lelki világát és szívének nagy-nagy vágyát, hogy Istent megláthassa. Ismeri minden lélek szükségeit és törődik is vele. Ugyanúgy közeledik Zakeushoz, mint a szamariai asszonyhoz, és vele beszélgetve az evangélium egyik legszebb tanítását ismerteti meg vele. Ahol szükség és vágy van Istenre, Jézus oda közeledik, mert ő mindenekfelett egy olyan Isten, aki keres.

Az egyik zsidó születésü tanult ember, Claude Montefiore azt kutatta, hogy mi az a jellemző, ami
megkülönbözteti Jézus tanítását a zsidó vallásétól. És azt találta Jézus tanításában az Istenről, hogy olyan, mint a Jó Pásztor, aki kezdeményező és elmegy megkeresni az elveszett bárányt. Más vallásokban az ember keresi az Istent, a kereszténység azt az Istent hirdeti, aki keresi az embert. A zsidók, mondta, mindig is hitték, hogy Isten a szeretet és a megbocsátás Istene, aki a megtérő bünösnek megbocsát. Jézus azonban azt tanítja meg nekünk, hogy Isten nem várja meg a megtérést, hanem megkeresi és visszatéríti a bünöst.

"Ma a te házadban kell megszállnom."

Jézus azt ígérte: "Íme, az ajtónál állok és zörgetek. Ha valaki meghallja szavamat, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele étkezem, és ő énvelem" (Jel 3,20). Most teljesíti azt az ígéretét. Zakeussal együtt étkezik. Nem egy rabbival vagy egy főpappal, vagy a város polgármesterével vagy más tiszteletben álló személlyel, hanem egy mindenki által leírt bünössel. Jézus bemegy Zakeus házába. De nem minden ház láthatja vendégül Jézust. Vannak olyan dolgok, amelyek nem 
férnek össze az ő személyével, válaszatanunk kell Jézus és azok között. Zakeus választott: "Uram, íme, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette". Jézus valószínüleg örömmel mondta neki: "Ma üdvösség köszöntött erre a házra". Jézusnak ez a szeretete, amivel betért Zakeus házába, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett, ma is létezik és nekünk is azt mondja, amit Zakeusnak akkor: "Ma a te házadban kell megszállnom".

A bünösök barátja

Amikor Jerikó lakosai meghallották, hogy Jézus meghívatta magát Zakeus házába, zúgolódni kezdtek, hogy egy bünös embernél száll meg. Ez volt az első dolog, ami a vallási vezetőket Jézus ellen fordította. Semmi sem döbbentette meg őket annyira, mint Jézus hozzáállása a bünös emberekhez, az a magatartás, amivel a rossz hírü emberekhez viszonyult. Egy farizeusnak sohasem jutott volna eszébe, hogy egy Zakeushoz hasonló embernek a házába betérjen, még kevésbé, hogy vele étkezzen. Jézus pedig megtette. Sokkal jobban érdekelték ezek az emberek, mint bárki más. Csúfolták is miatta, a vámosok és bünösök barátjának nevezték. Ezek a gúnyosan kimondott szavak azonban ma vigasztaló szavak nekünk, bünösöknek. Mert azt mondják el nekünk, hogy Jézusban olyan igaz barátunk van, akiben sohasem fogunk csalódni.

"Nem jöttem hívni az igazakat, hanem a bünösöket a megtérésre", mondta Jézus. Ki az igaz? Senki. Vannak azonban olyan emberek, akik azt hiszik magukról, hogy igazak. Minden nap kell imádkoznunk azért, hogy szabadítson meg minket Isten az ilyen úgynevezett "igazaktól", a modern farizeusoktól, akik megvetik a mai zakeusokat, elutasítják őket a társaságukból és így az Egyháztól is eltávolítják őket. Ma is mondja Jézus: "Nem jöttem az igazakat hívni" azaz "Nem jöttem azokat hívni, akik el vannak telve magukkal és annyira meg vannak győződve a saját jóságukról, hogy másoknál jobbaknak hiszik magukat. Azokat jöttem hívni, akik nagyon is tudatában vannak bünös mivoltuknak és annak, hogy megváltásra szorulnak". Zakeus ilyen bünös volt. Ezért hívatta meg magát Jézus a házába. Ő tudta, hogy szüksége van Jézusra, és kész volt elfogadni a meghívást.

Fák, amelyekre fel kell másznunk

Zakeushoz hasonlóan ma sem láthatjuk meg Jézust, ha azon a szinten maradunk, ahol vagyunk. Ma is sok olyan személy és sok olyan dolog van, ami utunkban áll. Feljebb kell másznunk. Istennek hála, léteznek olyan fák, ahova felemelkedve megláthatjuk Jézust.

Az imádság fája. Az imádság azt jelenti számunkra, hogy olyan valóságosan beszélünk Jézussal, ahogy Zakeus. Ha Jézust akarjuk látni, ha szeretnénk az ő jelenlétét életünk valóságává tenni, naponta fel kell másznunk az imádság fájára.

Egy másik módja annak, hogy megláthassuk Jézust, a Szentírás és a Liturgia által. Isten beszél hozzánk a Bibliában, amely az Ő személyes levele hozzánk. A Liturgiában pedig eljön, hogy a Szentáldozásban lakást vegyen bennünk.

Egy másik fa, amelyre fel kell másznunk, hogy Jézust megláthassuk, a bünbánat és az elégtétel fája. "Boldogok a tiszta szívüek, mert ők meglátják az Istent" - mondja Jézus. A szívet meg kell tisztítani a büntől; a büneink iránti őszinte bünbánattal és a tőlük való távolmaradás erős elhatározásával tehetjük tisztává mielőtt Istent megláthatnánk. Zakeus felemelkedett a bünbánat e fájára. És miután Jézus megbocsátott neki, elégtételt adott: "Ha valakit megkárosítottam négyszer annyit adok vissza". A bünbánatot követi az elégtétel - őszinte próbálkozás arra, hogy megsemmisítsük a rosszat, amit a büneinkkel okoztunk. A bünbánat elégtétel nélkül olyan, mintha azt mondanánk: "Elloptam egy órát, de Isten megbocsátott nekem, most tehát már megtarthatom".

Végül pedig egy másik módja, hogy meglássuk Istent, a szolgálat. Zakeus felkapaszkodott a szolgálat fájára is. "Íme vagyonom felét a szegényeknek adom..." Miután visszaadta mindenkinek négyszeresen azt, amivel megkárosította, vagyonának felét a szegények megsegítésére ajánlotta fel. Emlékezzünk Jézus szavaira: "Éhes voltam, és ennem adtatok, szomjas voltam, és inni adtatok... amit a legkisebbnek ezen atyámfiai közül tettetek, nekem tettétek". A szolgálat fájának ágain a szolgált személyekben Krisztust találjuk meg és őt szolgáljuk.

Ma nem kell szikomor fára másznunk, hogy Jézust megláthassuk. Vannak más fák, amelyekre felmászhatunk: az imádság fája, a Biblia és a Liturgia, a bünbánat és az elégtétel és a szolgálat. Ezekről a fákról nemcsak mi fogjuk Jézust látni, hanem Ő is lát majd minket, ahogy meglátta Zakesut is. És nekünk is azt fogja mondani, amit neki mondott: "Jöjj le hamar, mert ma a te házadban kell megszállnom!"

Imádság:
Jöjj el, Urunk Jézus, ahogy eljöttél Zakeushoz. Mi is keresünk Téged, mert nyugtalan a lelkünk a béke, a teljesség és a megváltás nélkül, amelyet csak Te adhatsz meg nekünk. Halljuk, hogy kopogsz lelkünk ajtaján. Kinyitjuk, hogy behívjunk téged, s hogy bejöhess hozzánk. Tölts el minket a Te szerető jelenléteddel. Add meg, hogy mi is hallhassuk ajkaidról becses szavaidat: "Ma lett üdvössége e háznak". Amen.