Evangélium: Lk 18,10-14
Szerző: ft. Anthony M. Coniaris
Két ember ment fel a templomba imádkozni. Az egyik farizeus volt, tiszteletben álló ember, a társadalmi hierarchia lépcsőinek magas fokán, ájtatos és vallásos személy. A másik egy vámos, aki adót hajtott be, mások által lebecsült ember, akinek senki nem volt a barátja, senki számára nem volt hős, hanem egy áruló és kizsákmányoló. Jézus arra vállalkozik, hogy ezt a két embert összahasonlítja. Olyan ez, mintha egy szentet egy bünözővel vetne össze. Ez az összehasonlítás azonban nagyon sokatmondóvá válik, amikor véletlenül meghalljuk imádságaikat.
Ez a két férfi azért ment a templomba, hogy imádkozzanak. A világ forgatagától elszakadva elmerülnek imáikba. Anélkül, hogy ők sejtenék belehallgatunk imádságaikba. Sokat tanulhatunk belőle.
A farizeus imádkozott magában
"A farizeus állván így imádkozott magában..." Ő állva imádkozott, ez volt a zsidók számára az imádság szokott testhelyzete, de ha a sorok között is olvasunk, akkor megláthatjuk azt is, hogy a farizeusnak semmi gondja nincs azzal, hogy megláthatják. Ő a látszat kedvéért, a nyilvánosságért, elismerésért imádkozott. Magára gondolt és arra, hogy milyen hatással lesz másokra, ha őt látják. Ő "magában imádkozott", más szavakkal mondva inkább beszélt magához, mint Istenhez. Az igazi imádságot mindig az Istennek ajánljuk, és egyedül csakis az Istennek. A farizeus esetében ez nem így volt. Az ő imádsága a saját maga dicsőítése volt. Ahogy egyszer valakitől hallottam: "Két ember ment fel imádkozni? Az egyik inkább dicsekedni ment, és csak a másik ment imádkozni."
"Istenem, köszönöm Neked".
A farizeus imádsága jól kezdődött: "Istenem, köszönöm Neked..." , de aztán elrontotta. Az Istennek nyújtott köszönetnyílvánítás helyett saját magát dicsérte. Megköszönte Istennek, hogy nem olyan, mint a többi ember. "Hetente kétszer böjtölök, mindenből tizedet adok", mondta. "Nézzetem rám, emberek, milyen jó vagyok!" Nem ugyanezt a hozzáállést látjuk ma is másoknál és leginkább saját magunkban? Ezt a szentebb-vagyok-mint-te hozzáállást, amely azt mondja Istennek: "Istenem, hálát adok Neked, hogy nem lopom meg az üzlettársamat. Köszönöm, hogy fehér vagyok és nem fekete. Köszönöm, hogy becsületes és tiszta vagyok, nem olyan, mint azok a személyek, akik úgy viselkednek, mint az állatok. Köszönöm, hogy Európában élek, nem Bangladesben. Köszönöm, hogy csendes és tisztességes környéken lakom, és nem egy koszos putriban. Köszönöm, hogy nem vagyok olyan, mint mások, főleg nem olyan, mint a szomszédom, amelyik minden vasárnap meccsre megy ahelyett, hogy a templomba jönne!"
Istenem, légy irgalmas
Tekintsünk most a vámosra. Egyedül lévén nem mert az ég felé tekinteni; szégyelte magát. Ehelyett a földre szegezte tekintetét és bűnbánó módon mellét verve imádkozott. Lehet, hogy szerető édesapa volt vagy jó barát, de eszébe sem jutott, hogy ezeket megjegyezze. Isten szemén keresztül szemlélte magát, úgy, ahogy az Isten látja őt. Így imádkozott: "Isten, légy irgalmas hozzám bűnöshöz." Nem úgy tekintett magára mint egy bűnös emberre, hanem mint a legbűnösebbre. Ahogy a farizeus magát a világ legszentebb embereként tartotta számon, úgy a vámos saját magára mint a világ legbűnösebb emberére gondolt. Végül ez az ember, aki beismerte saját bűnösségét, közelebb került az Istenhez, mint a farizeus, aki semmi mást nem látott, mint a saját tisztaságát.
"Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek". Nem volt más, amiben bízhatott volna, csak az Isten irgalma. Nem is keresett máshol segítséget, egyedül Isten irgalmában. Tudta, hogy az emberek, akárcsak a farizeus nem kegyelmeznek neki, de hitt Isten irgalmában. Ez volt egyedüli imája: "Isten. légy irgalmas!" Enélkül az imádság nélkül a kereszténység nem lehetne egy olyan vallás, ami üdvözít, hanem csak egy filozófiai tanítás, történelem vagy erkölcsi rendszer.
Isten irgalma, Isten kegyelme
Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Mindig Isten irgalmától függünk. Soha nem állhatunk elé követelésekkel, csakis az ő irgalmáért folyamodhatunk. Ez az, amit Isten soha nem fog elutasítani. Vegyük észre, hogy a keleti egyház mennyire átérzi ennek a fontosságát, hiszen a Szent Liturgiában számtalanszor ezt imádkozzuk: "Uram, irgalmazz". A Jézus ima "Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!" ennek az imádságnak egy változata.
Egy nagyon szép történet mondja el, hogy egy édesanya kérte Napóleont, hogy halálraítélt fiának kegyelmezzen. Az uralkodó azonban emlékeztette az édesanyát azokra a gaztettekre, amelyeket a fia elkövetett, s az igazság nevében életét kell venni, mondta. "Felség", szólt könnyek között az anya, "nem igazságot kérek, hanem kegyelmet". "Nem érdemel kegyelmet", mondta Napóleon. "Ha megérdemelné", mondta az anya, "akkor többé nem lenne kegyelem". "Mennyire igaz", mondta akkor az uralkodó. "Akkor megkegyelmezek neki."
Nincs bátorságunk Isten elé állni és azt kérni tőle, amit megérdemlünk. Az egyedüli, amint kérhetünk tőle: "Uram, irgalmazz!" A csoda pedig az, hogy van irgalom. Van kegyelem. A világegyetem szívében lüktet Isten szeretete. "Mondom nektek, ez igazabban tért haza, mint az", mondta Jézus. Az egyik bűnös lélek azt mondta egyszer: "Ha Isten lennék, sohasem bocsátanék meg egy olyan embernek, aki annyit vétkezett, mint én". A papja pedig azt mondta neki: "De nem vagy Isten. Isten irgalma nagyobb attól, amit mi elképzelni tudnánk." "Uram, irgalmazz!"
Ezért imádkozzuk annyiszor, hogy "Uram, irgalmazz!" Ez az imádság, ha csak egy kis hittel is mondjuk, megnyitja nekünk az utat Isten irgalmához és az Ő országának a szívünkbe való költözéséhez. Szíriai Szent Izsák ezt írta a VI. században: "Ne mondd azt soha, hogy Isten igazságos. Ha Isten igazságos lenne, te a pokolban lennél. Hagyatkozz inkább az ő igazságtalanságára, ami irgalom, szeretet, megbocsátás".
A mai napot az egyházi naptár "A vámos és a farizeus vasárnapja"-nak nevezi. Már este elkezdtük használni a Triódot - azt a liturgikus könyvet, amit a három hét múlva kezdődő nagyböjt folyamán végig használni fogunk. Az egyház nagyon bölcsen választotta ki ezt a példabeszédet, hogy lelkileg a böjtre készítsen elő minket. Mert a példabeszéd, amelyet Jézus elmondott, nem arról szól, hogy két ember felment a templomba imádkozni. Istenről szól, és arról, hogyan tekint Isten a bűnre és az erényekre, hogyan lát Isten minket. "Mondom nektek, ez inkább megigazultan ment haza, mint az. Mert aki felmagasztalja magát, megaláztatik, de aki megalázza magát, felmagasztaltatik".
Imádság
"Isten, légy irgalmas nekem, bűnösnek. Ámen."
