Evangélium: Lk 9,1-10
Apostol: 1Tim 4,9-15
Forrás: http://www.preaching.com/sermons/11565726/
Egy pap felhívta az egyházközségéhez tartozó egyik családot. A vonal másik végén egy suttogó hang válaszolta: "Halló."
A pap megkérdezte: "Kivel beszélek". A suttogó hang pedig az felelte: "Jancsi vagyok". "Hány éves vagy?" kérdezte a pap. A hang felelt: "Négy". A pap akkor megkérdezte: "Jancsika, beszélhetnék édesanyáddal?". Ő azt mondta: "Most nem, el van foglalva".
"Akkor édesapáddal?"
"Ő is foglalt."
"Van esetleg más felnőtt a házatokban?"
"Igen, a rendőrök."
"Beszélhetnék esetleg valamelyikükkel?"
"Nem, ők is foglaltak."
"Jancsika, ki van még az otthonotokban?"
"A tűzoltók."
"Tudnád esetleg adni az egyik tűzoltót?"
"Nem, ők is foglaltak."
"Jancsika, mivel vannak elfoglalva?"
"Engem keresnek" - mondta Jancsika.
Úgyanúgy, mint Jancsika, sok-sok ember bujkál. Bujkálnak a szülők és a rendőrség elől, a főnökeik elől vagy a házastársuktól, bújkálnak a tanáraik és edzőik elől. És néha, vagy az is előfordul, hogy életük nagyrészében bujkálnak az Isten elől is. De miért is bujkálunk az életben? Főleg Isten elől miért?
A legfőbb oka az, hogy valami rosszat tettünk. Az egyik barátom mesélte, hogy nemrég megállította őt a rendőrség gyorshajtásért. Amíg a rendőr odaért az autójához, kötelességtudóan előkereste a hajtásit, az autó papírjait és a biztosítást, de igazából arra gondolt, hogy a gázra kellene taposni és elhajtani. Azt hiszem az érzelmi reakciója az ellenőrzésre majdhogynem természetes, ha arra gondolunk, hogy már a világ kezdetén is ez történt: amikor rosszat tettek ősszüleink, megpróbáltak elbújni a felelősségrevonás elől. Megpróbálunk még az Isten elől is elbújni, mert tudatában vagyunk annak, hogy nem jót tettünk.
Az Édenkertben minden teljesen tökéletes volt, és a Teremtés könyve elmondja azt is, hogy Ádám és Éva meztelenek voltak, és nem éreztek szégyent. Teljesen ismerték egymást, leplezetlenül és teljes bensőségességben éltek. Nem volt ismert a "bujkálás" fogalma. Azonban, ahogy a bűn belépett a világba, minden megváltozott. Miután Ádám és Éva nem engedelmeskedtek Istennek, Ő kereste és hívta őket: "Hol vagy?" És Ádám suttogva felelte: hallottam lépteidet és elbújtam, mert félek.
A bűn és a bujkálás elválaszthatatlan egymástól - az emberiség bukásának ikertestvérpárja. Ez történik velem is és veled is. Életünk bizonyos pontjain velünk is előfordul, hogy elszakadunk Istentől, és aztán elkezdünk bujkálni előle, mert tudjuk, hogy vétkeztünk. De Isten nem akarja, hogy folyamatosan rejtőzködjünk előle bűneink miatt. Nem akarja látni, hogy üldözöttként élünk. Bár mi bújkálunk, Ő keres minket. Egyik legnagyszerűbb példája erről a Bibliának a mai evangélium története, Jézus találkozása ezzel az elbűvölő kis emberrel, akit Zakeusnak hívnak.
A társadalmi ranglétra felső fokán, de a népszerűségi lista alsó fokán álló vámosok feje, Zakeus, felmászik a szikomorfára, amikor meghallja, hogy "a vámosok és a bűnösök" barátjaként elhírhedt Jézus meg keresztül Jerikón. Látni szerette volna Jézust, de nem akarta, hogy Jézus is lássa őt, ezért elrejtőzött a sűrű ágú fán. A meglepetés akkor következett, amikor Jézus a fa mellett elhaladva feltekintett rá, és megszólította, hogy szálljon le, mert nála fog ebédelni. Zakeus menekült, de Jézus utolérte. Zakeus elbújt, de Jézus megtalálta őt. Jézust nem nyugtalanította Zakeus foglalkozása vagy híre, viszont nagyon is érdekelte a lelke, mert szerette őt.
John Ortberg a Megmagyarázhatatlan szeretet című könyvében leírja húga, Barbie történetét. Barbienak volt egy babája, akit Pandynek hívott. Még csecsemő korában kapta, amikor Barbie még fel sem fogta, mit jelent egy játékbaba. Amikor Barbie ágyba ment, Pandy is ment vele. Amikor Barbie evett, Pandy is ott volt vele az asztalnál. Együtt fürödtek is, és Barbie mindenhova magával vitte Pandyt. Pandy nem volt egy vonzó külsejű baba, sőt ha lehet rá mondani, akkor inkább csúnyácska volt, de érthetetlen okokból Barbie nagyon ragaszkodott hozzá. Kapott szép és jobb babákat is, jöttek, mentek, csak Pandy maradt, mert ő családtagnak számított. Egyik alkalommal, amikor Kanadában nyaralt a család, a határon vették észre, hogy Pandy nincs velük. Nem volt mit tenni, az édesapának vissza kellett fordulnia. Berohantak a szállodába, megnézték a szálloda hallját, és Pandy nem volt ott. Ellenőrizték a volt szobájukat, de Pandy nem volt ott sem. Leszaladtak a mosókonyhába, és megtalálták az ágyneműk közé bedobva halálra mosásra szántan. "A húgom annyira szerette ezt a babát, hogy az egész földet bejárta volna érte, hogy megmentse." - meséli a szerző.
Éppen ez az, amit Jézus értünk tett. A menny távolságából utazott a földre, hogy megmentsen minket a megsemmisüléstől. Lehet, hogy néhányan közülünk, akik Zakeus történetét hallottuk az imént, rájöttünk, hogy mi vagyunk azok a Zakeusok, akik rejtőzködünk. Jó, ha tudatosítjuk magunkban, hogy Jézus azért keres minket, mert szeret, mérhetetlenül. Szeretne velünk kapcsolatba lépni, vagy szeretné már létező kapcsolatunkat bensőségesebbé tenni. Ehhez pedig nem kell mást tennünk, mint amit Zakeus tett: elő kell jönni a rejtekből, lejönni a fáról és beengedni Jézust az életünkbe.
Tudjátok, hogy miért életfontosságú, hogy ne rejtőzzünk és Jézust meghívjuk? Mert ő az egyetlen, aki megszüntetheti rejtőzködésünk okát, ami nem más, mint a bűneink.
Zakeus lemászott a fáról és örömmel fogadta házába Jézust a nép zúgolódásával mit sem törődve. Ez nem volt újdonság neki. Tudta, hogy bűnös, de szerintem azt is érezte a lelke mélyén, hogy végre találkozott azzal a személlyel, aki meg tudja bocsátani bűneit, és életének töréseit, melyeket bűnei okoztak a saját és mások életében, helyreállítja.
Zakeus életének igazságai a mieinkre is érvényesek. Bűneinket - minden egyes bűnünket, amit valaha is elkövettünk - le kell hoznunk a fáról, a rejtekből, és a megbocsátás fényébe, világosságába kell helyezni. És az egyetlen, aki megbocsáthatja bűneinket és töréseinket meggyógyíthatja, Jézus. Tény, hogy néhány nappal a Zakeussal való találkozás után, Jézus felment a hegyre, amit Kálváriának nevezünk, és meghalt a kereszten Zakeus bűneiért, a Jerikóban jelen lévő tömeg bűneiért, a te bűneidért és az enyémekért. Ezen világra szóló esemény után pár évvel Szent Pál meg is írta a Rómában élőknek: "Isten azzal tesz tanúságot irántunk való szeretetéről, hogy Krisztus meghalt értünk, amikor még bűnösök voltunk." (Róm 5,8)
Lloyd Douglas A Rab című regénye Zakeus történetét használja fel arra, hogy bemutassa, hogyan szabadít meg minket a Jézussal való találkozás. A regényben, amikor Zakeus elhatározza, hogy széjjelosztja vagyonát, Jézus megkérdezi Zakeust: "Mi vezetett rá, hogy ezt tedd?". Zakeus pedig azt válaszolja: "Mester! Amikor a szemeidbe néztem, mint egy tükörben megláttam azt a Zakeust, aki szerettem volna lenni". Ez az, amit az üdvösség jelent: felszabadít minket, hogy olyanokká legyünk, amilyennek Isten elképzelt.
Hadd kérdezzem most meg: te mit takargatsz még? Mi választ el attól, hogy az légy, akinek az Isten elképzelt? A pénz utáni vágyakozás? A nemiség? Társadalmi elismertség? Magasabb fokú végzettség? Vagy egyszerűen csak beragadtál valamilyen más bűnbe? Valami rosszul ment az életedben, elbuktál, de még nem sikerült felállni, képtelen vagy szabadulni, és rejtőzködsz Isten és mások szeme elől.
Egyetlen egy erő van a világegyetemben, ami a bűntől megszabadíthat: a názáreti Jézus. Eljött, hogy megkeressen minket, hogy megbocsásson nekünk, hogy meghaljon értünk, hogy megszabadítson minket. Úgy ahogy Zakeussal is tette.
A XIX. század közepe felé az Egyesült Államokban még rabszolgaság volt. Egy fiatal ügyvéd, akit Abraham Lincolnnak hívtak kiment a piacra, ahol a rabszolgákat adták-vették. Amikor megérkezett látta, hogy a fekete amerikaiakat árverezik, aki többet kínált, az vitte a rabszolgát. Éppen egy rabszolganőt árvezeztek, amikor odaérkezett. Abraham ajánlott egy összeget, rálicitáltak, aztán nagyobb összeget ajánlott és végül ő került ki győztesen az árverésből. A rabszolgakereskedő odavitte Lincolnhoz lábaihoz a nőt. Ő lehajolt, leoldotta a bilincseket és azt mondta neki: "Szabad vagy!" A nő kérdően nézett fel rá: "Mit jelent az, hogy szabad vagyok?" Lincoln pedig azt mondta neki: "Azt gondolsz, amit akarsz, azt teszel, amit akarsz, oda mész, ahova akarsz". Az új, szabad állapot valósága letaglózta a nőt, és arcán guruló könnycseppekkel mondta: "Akkor veled megyek".
Ezt várja Jézus is tőlünk. Eljött, hogy megkeressen, megbocsásson és szabaddá tegyen a bűn hatalmából. Megengedjük-e neki? És ha megengedjük, hogy mindezt megtegye értünk, akkor követjük-e Őt?
