Evangélium: Mk 9,17-32; Mt 4,25-5,12
Szerző: ft. Anthony M. Coniaris
Egy édesapa egy napon Jézushoz vitte beteg fiát, kevéske hitével, hogy Ő meggyógyíthatja. Azt mondta Jézusnak: “Mester, elhoztam hozzád fiamat, akiben néma lélek lakik”. És elmesélte, hogy ez a néma lélek, ami a fiát fogságban tartja, kínozza őt. Sokszor a tűzbe taszította a fiút, majdnem úgy volt, hogy megég. Máskor meg vízbe vetette, s majdnem megfulladt. Kínozott ember lett, aki nagyon sokat szenvedett. A földre vetette magát, és habzott a szája. Az apa kétségbeesetten kereste a gyógyítási lehetőségeket. A legjobb gyógyszeres kezeléseket, siker nélkül. Végül elhozta Jézus tanítványaihoz. És ők sem tudtak segíteni rajta. Az atya Jézushoz intézett siralma fájdalommal volt teli: “… mondtam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták”.
“Hozzátok őt ide hozzám!”
Jézus azt mondta: “Hozzátok őt ide hozzám!” Az élet nagy titkainak egyike rejlik ebben a mondatban: “Hozzátok őt ide hozzám!” Amikor betegek vagyunk vagy van valamilyen problémánk, nekünk keresztényeknek van hova fordulnunk. “Gyertek hozzám mindnyájan, akik fáradtak vagytok és meg vagytok terhelve”, mondja Jézus, “és én felüdítlek titeket”. Mennyi segélykérő kiáltást hallunk nap mint nap! Ha magunkban próbálunk megfelelni ezekre, segítségtelenek vagyunk. De ha Jézusban hiszünk, akkor egyedüli feladatunk az marad, hogy elvigyük az embereket ahhoz, aki ténylegesen segíteni tud. Mint szülők, barátok, tulajdonosok, munkatársak, az Ő közvetítői, segítői lehetünk. Aki szükséget szenved, tényleges segítséget csak tőle kaphat. De azelőtt, hogy másokat Krisztushoz vezetnénk, magunknak kell hozzá menni. Hagynunk kell Jézusnak, hogy megerősítse hitünket. Hagynunk kell, hogy szétrombolja a bűn erejét életünkben, és hogy felszabadítson minket. Hagynunk kell, hogy megtegye értünk az üdvözítés csodáját. Aztán már nem is leszünk arra képesek, hogy másokat ne vigyünk hozzá.
“Mennyi ideje, hogy ez történik vele?”
Jézus az édesapával szépen, finoman bánik. Ezzel a kérdéssel kezdi: „Mióta történnek meg vele ezek a dolgok?” Jézus biztosan tudta a választ. A kérdés csak azért hangzott el, hogy erőt öntsön az édesapába, hogy bátorságot kapjon kimondani hosszú ideje tartó fájdalmát. Jézus tulajdonképpen ezt sugallta az édesapának: „Érdekel a bajod. Beszélj nekem róla”. Már maga az a tény, hogy valaki nyitott volt arra, hogy meghallgassa, hozzájárult terhének megkönnyebítéséhez. Hatalmas gyógyító erő van abban, hogy ha találunk valakit, aki meghallgat, valakit, aki őszintén törődik velünk és aki megért. Ebben áll az imádság egyik nagy ereje. Van Istenünk, aki szeret minket, és aki várja, hogy megosszuk vele problémáinkat. Az édesapa válaszol a Mester kérdésére. Kinyitotta szívét Jézus előtt. És hagyta, hogy kitörjön belőle az összes keserűség, ami éveken keresztül mérgezte családja boldogságát.
„Ha tehetsz valamit...”
Mialatt az édesapa elmesélte szomorú történetét, a fiút megint elkapta a tisztátalan lélek. A galileai szelíd arcára tekintve az édesapa könyörögve mondja: „Ha tehetsz valamit, szánj meg minket”. A legfontosabb szó az emberünk kérésében ez volt: „Ha – ha tehetsz valamit”. Meg tudjuk érteni, hogy az édesapában kétségek vannak, hogy Jézus meggyógyíthatja-e. Már annyiszor csalódott. A gyermeknek epilepsziája volt gyermekkora óta. Mint ahogy minden más édesapa is tenné, megmozdított minden követ, hogy a fiút meggyógyítsa. Bizakodva vitte el minden orvoshoz, akit csak ismert. Minden újonnan megjelent gyógyszert megvásárolt neki. Elvitte a zsinagógába, hogy imádkozzanak fölötte. Még Jézus tanítványihoz is elvitte. Minden hiába. Minden alkalommal csalódnia kellett. Természetes, hogy bizonyos fokú kétség élt benne.
Az embernek lehet annyi baja, annyi csalódása, annyi keserűség az életében, hogy egy bizonyos idő után már nemcsak Isten létében kételkedik, hanem abban is, hogy van-e egyáltalán valami jó az életben. A problémák súlya olyan nagyra nőhet, hogy reményünket veszthetjük, és ennek folyományaként Istent is elveszítjük. Ez volt az az állapot, amelyben az édesapa Jézussal találkozott, és ezért monja: “Ha tehetsz valamit, légy irgalommal irántunk!”
“Ha hiszel”
Jézus egy másik “Ha”-val válaszol. “Ha hiszel, minden lehetséges annak, aki hisz”. Azt sugallja, hogy az édesapa hitének nagyon fontos szerepe van ebben a helyzetben. Jézus azt mondja, hogy nem az a kérdés, hogy van-e hatalma meggyógyítani a fiút; a kérdés az, hogy az édesapa elhiszi-e, hogy neki van hatalma erre. Mert “minden lehetséges annak, aki hisz”. Isten erejét csak a mi hitünk korlátozza.
A hitnek önmagában nincs semmi ereje. Csak akkor, amikor Krisztushoz kapcsolódik, akkor kapja meg a mindenható Isten természetfeletti erejét. Magában a hit olyan, mint egy száraz vízvezeték, de amikor a mindenható Isten és az üres ember közötti kapoccsá válik, az Ő kegyelmének bősége rajta keresztül betölti az ürességet.
Krisztusban való hitünk az, ami meghatározza, hogy mennyi erőt kapunk Tőle. Hitünk kelyhe lehet nagy vagy kicsi. Annyi tisztaságunk, annyi békénk, annyi bölcsességünk vagy szelídségünk, annyi bátorságunk vagy reményünk van, amennyi belefér hitünk kelyhébe. Ha nem kapjuk meg Krisztustól azt, amire szükségünk van, ne Őt okoljuk, hanem vizsgáljuk meg figyelmesen a kehelynek az állapotát és méretét, amellyel elé járulunk. “Ha hiszel, minden lehetséges annak, aki hisz”. A tudósok hitték, hogy az atomot fel lehet osztani még mielőtt megvalósították volna. Voltak olyanok, akik azt mondták, hogy ezt soha nem fogják tudni megtenni, de lehetséges volt. Erő van a hitben akkor is, amikor a tudomány világáról beszélünk. De sokkal nagyobb erő van a hitben, amikor annak alanya Isten. A hit varázsa különleges erőt vált ki belőlünk. Jézus gondolataihoz kapcsol minket. A világegyetem legnagyobb erőforrásához kapcsol minket: “Erő tölt el titeket”, ígéri Jézus, “amikor a Szentlélek száll rátok”.
“Hiszek, Uram, segíts hitetlenségemen!”
Jézus két csodát tett. Nemcsak az epilepsziás gyermeket gyógyította meg, hanem az édesapa hitét is nagyobbá tette. Abból a kétségbeesett apából, aki azt mondta: “Ha tehetsz valamit”, egy olyan személy lett, aki kimondta: “Hiszek!” De ez mégsem volt a hitetlenségből a teljes hitre váltás csodája. Az imádsága folytatása: “segíts hitetlenségemen”, azt mutatja, hogy hite nem teljes és abszolút. Ő azt a hitét fejezte ki és annak erejében cselekedett, amit akkor birtokolt, és nem rejtette el kétségeit. Becsületes volt Jézussal szemben. Senkinek nincs tökéletes hite. Mindenkiben valamilyen mértékben keveredik a hit és a kétségek. A fontos azonban az, hogy mi vezérel minket: hitünk vagy kétségeink. A csodák nem a mi tökéletes hitünk miatt történnek, hanem a még nem tökéletes hitünk által, amit a tökéletes Istenbe vetünk.
Imádság
Uram, hiszek. Hiszem, hogy Te vagy a legnagyobb csoda, ami a földön volt. Láttuk, hogyan gyógyítottad meg az epilepsziás fiút és másokat. Látjuk, hogy mennyire törődsz az emberekkel – milyen finoman viselkedtél a kétségbeesett édesapával, és hogyan erősítetted meg az ő hitét. Urunk, elismerjük, hogy a mi hitünk kelyhe kicsi. Tedd azt nagyobbá, kérünk, hogy életünk megteljen a Te békéddel, erőddel és szereteteddel. Ámen.
