Evangélium: Jn 1,43-51
Szerző: ft. Anthony M. Coniaris
Mikor Jézus meglátta Natanaelt felé közeledni, ezt mondta neki: „Íme az igaz izraelita, akiben nincs álnokság”. Natanael megkérdezte: „Honnan ismersz engem?” Erre Jézus így felelt: „Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak a fügefa alatt”. Nem azon csodálkozott Natanael, hogy Jézus látta őt a fügefa alatt, hanem azon, hogy benső gondolataiban olvasott. Natanael ezt mondhatta magában: „Íme egy ember, aki megérti az álmaimat és ismeri imádságaimat, és aki belém lát. Ez nem lehet más, mint az Isten Fia, nem más ő, mint a megígért Messiás”.
Isten az, aki lát
„Izrael fiai sóhajtoztak és segítségért kiáltottak a munka miatt. Kiáltásuk felszállt Istenhez a szolgaságból, ő pedig meghallotta sóhajtozásukat, és megemlékezett arról a szövetségről, amelyet Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött. 25 Rátekintett az Úr Izrael fiaira, és megjelent nekik” (Kiv 2,23-25). Isten az, aki látja népe szenvedését. Azt mondta Mózesnek: „Láttam népem nyomorúságát Egyiptomban, hallottam kiáltását a munkafelügyelők kegyetlensége miatt, és ismerem szenvedését. Leszálltam tehát, hogy megszabadítsam az egyiptomiak kezéből…” (Kiv 3,7-8).
Milyen nagy a te Istened?
Dr. Henri Norris Russell, egy híres csillagász, egyszer arról tartott előadást, hogy mennyire végtelenül fenséges a világegyetem a mi kis bolygónkhoz képest. Amikor befejezte előadását, egy hölgy odament hozzá, és azt kérdezte tőle: „Ha a Föld ilyen kicsi, és a világegyetem ilyen nagy, akkor hihetjük-e, hogy Isten figyel ránk?” Dr. Russell ezt felelte neki: „Attól függ asszonyom, hogy milyen nagy az az isten, amelyben Ön hisz”.
A kereszténység Istene nagyobb, mint a világegyetem, amelyet Ő maga teremtett; elég nagy ahhoz, hogy minden egyes gyermekére odafigyeljen. De mi az, amit figyel? Mit jelent Isten szeme előtt élni? Azt jelenti vajon, hogy megfenyegethetjük gyermekeinket mondván: „Isten lát téged. Vigyázz, hogy viselkedsz!”, és így egy Gigantikus Dadát készítünk Istenből, aki ingyen dolgozik helyettünk, amikor nem vagyunk otthon? Vajon ezt jelenti Isten szeme előtt lenni?
Egyes börtönök a stratégiailag fontos helyeken videokamerákkal vannak felszerelve, hogy minden egyes fogvatartottat szem előtt tarthassanak, akárhol is legyenek. Az őrök mindenhol látják őket. Semmi sem maradhat rejtve a képernyőkre szegezett szemektől. Ilyen kamerák vannak a bankokban, kórházakban és üzletekben is. Isten mindentlátó szemére emlékeztetnek minket. Ez azt jelenti, hogy folyamatosan Isten jelenlétében élünk, aki mindent lát? Isten valóban egy csupa-szem lenne, aki folyamatosan felügyel minket, hogy lássa mikor hagyjuk el magunkat? Biztosan nem!
Platón mondott egyszer egy mesét egy pásztorfiúról, aki talált egy láthatatlanná tevő gyűrűt. Ez alkalmat biztosított számára, hogy bármit megtegyen anélkül, hogy meglátták volna. Mielőtt a gyűrűt megtalálta rendes, jó fiú volt. De amikor megszabadult a körülvevők figyelmétől, gátlástalan és önző lett. Bizonyára jó dolog az, hogy felebarátaink szeme előtt zajlik az életünk. A valóság az, hogy amikor az emberek elhagyják otthonukat, és olyan helyre mennek, ahol nem ismerik őket, hajlamosak arra, hogy olyan dolgokat tegyenek, amelyeket általában nem szoktak. Lloyd C. Douglas „A talár” című regényében Marcellus megkérdezi Justust: „Mit gondolsz, hova ment Jézus?” Justus azt feleli neki: „Nem tudom, barátom, csak azt, hogy él, és örökké arra várok, hogy meglátom. Olykor úgy érzem a jelenlétét, mintha mellettem lenne. Ez segít abban, hogy becsületes maradj. Nem érzed a kísértést, hogy valakit becsapj, vagy hazudj, vagy valakit megsérts, ha érzed, hogy Ő melletted van”. Marcellus akkor azt mondta: „Azt hiszem, nagyon kényelmetlen lehet, hogy egy láthatatlan jelenlét örökké kísér”. „Akkor nem, ha ez a jelenlét megvéd téged, Marcellus. Nagy öröm, ha olyan valaki van melletted, aki arra késztet, hogy mindazt a jót add ki magadból, ami benned van”.
Edward R. Murrow leírta egyszer a britek titkát a nácista zsarnoksággal szemben: „Tudatosság nélkül mélyen a történelmükbe ástak, és megérezték, hogy Drake, Raleigh, Cromwell és a többiek onnan felülről nézik őket, és ez bensőleg kényszerítette őket, hogy elődeikhez méltóan viselkedjenek”. Az, aki mindig felülről ránk tekint, a mi Urunk Jézus Krisztus. Mi is mennyire kötelezve kellene érezzük magunkat arra, hogy méltóaknak lássunk a szemében! Ezt jelenti, hogy éljünk Isten jelenlétében, aki lát minket. Ugyanolyan ez, mint a kislány esetében, aki jól érezte magát, amikor megmutathatta egy újonnan megtanult táncát. A kislány szórakozásának felét az adta, hogy egy barátságos szempár végig követte lépteit.
A végső elkeseredés
A végső elkeseredés akkor jön el, amikor érezzük, hogy senki nem lát minket. Thornton Wilder darabjában, „A mi városunk”-ban, egy fiatal nőnek, aki nem sokkal az esküvője után meghalt, lehetősége nyílik arra, hogy még egy napot a házában töltsön el. És mivel szellemként tér oda vissza, senki sem látja. Az elszigeteltség, amit ez okozott, több volt, mint amit el tudott viselni. Még mielőtt a nap letelt volna, visszavágyott a dombon levő sírjába.
Minthogy Krisztusban már láttuk Istent, tudjuk, hogy Ő lát minket és gondunkat viseli. Egy kislány jelen volt egy összejövetelen, ahol Calvin Coolidge amerikai elnökségi jelölése volt a téma. (Elnöke volt az Egyesült Államoknak 1923 és 1929 között). Miután megérkeztek a vendégek, elkezdték a jelölést tárgyalni. Egyszer csak a kislány megállította a beszélgetést, és azt mondta, hogy Coolidge a legalkalmasabb jelölt. Édesapja megkérdezte, hogy miért. A kislány felemelte a kezét, amelyen az egyik ujj be volt fáslival kötözve, és azt mondta: „Ő volt az egyetlen, aki észrevette, hogy megsebesült a kezem, és megkérdezte, mi történt vele és hogy érzem magam”. Isten nincs milliónyi kilométerekre tőlünk. Lát minket. És törődik velünk. „Egy veréb sem eshet le a földre a ti Atyátok tudta nélkül”, ezt mondta Jézus.
Hogyan lát minket Isten?
Isten nem egy elefántcsonttorony magasságából lát minket, hanem a kereszt magasságából. Krisztus megtanított minket, hogy Isten tekintete a szeretet és az irgalom tekintete. Ő nem azért néz minket, mert meg akar büntetni, hanem azért, mert szeret minket. Az igazság az, hogy annyira szeret minket, hogy nem tudja rólunk levenni a szemét. Mint az édesanya, aki nem tud nem nézni újszülött gyermekére, az Úr sem képes levenni szemét az igazról (Jób 36,7). Látja amikor szenvedünk. És mivel látja, meg tud simogatni és tud erőt is adni. És mivel tudjuk, hogy lát minket, mondhatjuk neki: „Járjak bár a halál árnyékában, nem félek semmi bajtól, mert te velem vagy” (Zsolt 22,4).
Látja a mi szomorúságunkat. Látja bűneinket. De ha bűnökben is vagyunk, olyan szeretettel néz ránk, ami bűnbánatra indít. Jézus így tekintett Péterre, miután az háromszor megtagadta. Ezután Péter kiment, és keserűen sírni kezdett. Miért? Mi volt Jézus tekintetében, ami arra késztette Pétert, hogy sajnálja amit tett, és Pünkösdkor a legnagyobb igehirdető legyen? Bizonyára Jézus tekintete együttérzéssel és szeretettel volt tele. Ez törte meg a hirtelen apostolt. Isten az, aki lát minket a bűneinkkel együtt. De az ő látásmódja a szeretetnek a megvalósulása, ami bűnbánatra és megbocsátásra hív meg mondván: „Jöjjetek, és szálljunk perbe! – mondja az Úr. – Ha vétkeitek olyanok is, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; ha vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Iz 1,18).
Azért látja szenvedésünket, hogy vigasztaljon. Ő azért veszi észre a bűnös tetteinket, hogy tudatossá tegyük hibáinkat, és elvezessen a megtéréshez. De Isten maga mondja azt is, hogy „Én nem úgy nézek, mint egy ember; mert az ember az arcot nézi, az Úr azonban a szíveket nézi” (1Kir 16,7). Vannak egyes emberek, akik annyira tudják arcukat szabályozni, hogy lehetetlen kitalálni mi van az arckifejezésük mögött. De Isten a szívet nézi. Ő a jellemet látja. Ő látja minden tett mögöttes indíttatását. Különbséget tud tenni a valóság és a hamisság, a kifejezés és a szándék, a maszk és a valódi között. Végül gondoljunk az együttérzésre, amely Jézus tekintetében jelen volt; mert ez az a szem, amellyel Isten ma minket néz. Mekkora együttérzés lehetett Jézus szemeiben, amikor Jeruzsálemre tekintve, néhány könnycseppet ejtett. Milyen együttérzéssel tekinthetett azokra, akiket meggyógyított vagy feltámasztott. Vagy milyen együttérzés volt a szemében, amikor barátja, Lázár sírja előtt sírt.
Az a mód, ahogyan az emberekre tekintünk, nagyon meghatározó számukra. Nézhetünk úgy, hogy az a másik számára nyomasztó legyen. Egy pillantásunk sebezhet és összetörhet. Vagy nézhetünk hideg közönnyel, ami megaláz és rombol. De tekinthetünk embertársainkra jósággal és melegséggel is, olyan pillantással, ami bátorít, ami másokat megnyit, ami másokban erőt szabadít fel. Így tekint Isten ránk.
Romano Guardini nagyon jól fogta meg Isten tekintetének jelentőségét, amikor ezeket írta: „Isten az, aki lát. De az ő tekintete a szeretet megvalósulása. Tekintetével átöleli a teremtményeket, fenntartja őket és bátorítja... Tekintete nemcsak annyi, hogy néz: alkotó szeretet, az az erő, ami a dolgoknak segít azzá lenni, amik valójában és megmenti őket az elfajulástól és a széteséstől... Isten arcát az ember felé fordítja és ezzel saját magát adja az embernek... Tőle láttatni nem jelenti azt, hogy egy szenvtelen tekintetnek vagyunk kitéve, hanem a legnagyobb odafigyeléssel vagyunk beburkolva... Lát minket, ha akarjuk, ha nem... Életünk legnagyobb hibái vagy rosszaságai nem halálosak egészen addig, míg Vele szembesítjük azokat. Az a cselekedetünk, hogy magunkat az Ő szemei elé tesszük már önmagában a megújulás kezdete... De minden veszélybe kerül akkor, ha megpróbáljuk magunkat és életünket elrejteni szemei elől” (Romano Guardini: Az élő Isten).
„Aki a szemet alkotta, nem lát?” – kérdezi a zsoltáros. „De lát!” – válaszoljuk mi. Látta mi van Natanael szívében. Látta Ábrahámot. Látta szenvedő népét Egyiptomban. Lát ma is. Látja, ha szenvedünk, és megvigasztal. Lát minket bűneinkkel együtt, hogy megbocsásson. A keresztről lát minket. Szeretettel néz ránk és tekintete arra ösztönöz, hogy a legjobbat adjuk magunkból. Ha Krisztus szemei ablakok, amelyen keresztül Isten minket lát, akkor ugyanazok a szemek tükrök is, amelyben mi meglátjuk azt a valónkat, akit Alkotónk és Megváltónk szeret.
Minden nap, bármit teszünk, mondunk, próbálunk, gondolunk, elképzelünk, Isten szeme előtt van. Ennek forradalmasítania kellene létünket és életünket. Jézus ezt felelte: „Mielőtt Fülöp hívott volna, láttalak a fügefa alatt”.
