Keresés ebben a blogban

2010. január 9., szombat

A nép, amely sötétségben ült, nagy világosságot látott

Evangélium: Mt 4, 7-12.

Szerző: Ft. Anthony M. Coniaris

Több száz évvel az Üdvözítő születése előtt Izaiás, aki a zsarnokság és kegyetlenség sötét idejében élt, megjövendölte az elkövetkező nagy világosságot: "A nép, amely sötétségben ült, nagy fényt látott, s akik a halál országában és árnyékában ültek: fény virradt rájuk« (Iz 8,23; 9,1).

"Nagy fény"

A "Nagy fény", amit Izaiás megjövendölt évszázadokkal korábban nem volt más, mint a mi Urunk Jézus Krisztus. Ő derített fényt a sötét világban. János apostol írja: "A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl " (Jn 1,5). Amikor Isten teremtette a világot, azt mondta: "Legyen világosság". És lőn világosság. Amit meg kell itt jegyezni az, hogy amikor az Isten beszélt, világos lett. A zsoltáros énekli: "Az Úr az én világosságom és szabadulásom, kitől féljek?"
A sötétség az ember bűne miatt jött a világba. Azonban Isten a sötétben is égette az Ő jelenlétének és kegyelmének lámpását. Az Ószövetségben Isten megígérte, hogy egy napon a sötétség kötelékei elszakíttatnak. Izajás próféta azt mondta: "Kelj föl, tündökölj, [Jeruzsálem], mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted ... Nemzetek jönnek majd világosságodhoz, és királyok felragyogó fényedhez" (Iz 60,1-3 ).
Így tehát logikus volt, hogy amikor Jézus megszületett, bölcsek jöttek mondván: "Láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki" (Mt 2,2). És mikor az öreg Simeon próféta látta Máriát és Józsefet amint a gyermek Úr Krisztust a templomba hozták Istennek ezt mondta: "»Most bocsátod el, Uram, szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim üdvösségedet (Iz 40,5), melyet minden nép színe elôtt készítettél (Iz 52,10), világosságul a nemzetek megvilágosítására (Iz 42,6; 49,6)" (Lk 2,29-32).
Szent János apostol ezeket az egymást követő, a teremtés világosságától a Jézus Krisztusban, mint Isten Fiában való megtestesülés világosságáig tartó megnyilvánulást látva írhatja le evangéliumában: "Kezdetben volt az Ige és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige ... Minden általa lett, és nélküle semmi nem lett, ami lett. Benne volt az élet, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl" (Jn 1,1-5). Nem számít, milyen szép és igaz ez a kijelentés, csupán azt tükrözi, amit Jézus mondott magáról: " Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága" (Jn 8,12) . Majd: " Azért jöttem a világba, hogy világosság legyek, hogy mindaz, aki hisz bennem, sötétségben ne maradjon. " (Jn 12,46).
Aki hisz bennem és aki követ engem, mondja Jézus, " nem marad sötétségben ", hanem már birtokolja az élet világosságát. Mi ez a fény? Krisztus által megtudjuk, ki az Isten. Ő a világosság. Krisztus által megtudjuk azt is, hogy mi kik vagyunk. Mi vagyunk a világosság. Krisztus által tudjuk meg, hogy melyik út vezet az életre. Ez is a világosság. Krisztusban kapjuk meg a választ a halál rejtélyére. Ez a világosság. Ezeket minf Krisztus nyilatkoztatta ki nekünk, aki a világ világossága. Isten " maga támasztott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon Isten dicsôségének ismerete Jézus Krisztus arcán" (2Kor 4,6).


A meglátogatott bolygó

JB Phillips “Az Új Szövetség kereszténysége” címü müve második fejezetéban írt egy csodálatos történetet "A meglátogatott bolygó"-ról. A történetben egy tapasztalt angyal mutatja az egyik fiatalabbnak a hatalmas égbolt galaxisait. Ezalatt a körutazás alatt az idősebb angyal elmondta a fiatalnak, hogy az a kicsi bolygó, amelyet "koszos teniszlabdának" nézett, az volt a "meglátogatott bolygó". Nagy hozzáértéssel a bölcs angyal visszaforgatta az idő kerekét, és azt mondta: "Nézd, mi történik ezzel a kis koszos labdával". Egyszerre hatalmas fény ragyogott fel. A fiatal angyal megkérdezte: "Ez a látogatás?" "Igen, ez a látogatás. Akkor történt, amikor a Dicsőség Fia, a mi nagy Hercegünk a földre ment, hogy emberré legyen". Hamarosan a fény elgyengült, majd a bolygó elsötétedett. "Mi történt?"-kérdezte a kis angyal elcsodálkozva. "Nem értették meg. Elutasították. Megölték őt. De figyelj csak!" Egyszerre csak még erősebb fény ragyogott fel, olyan erős, hogy a kis angyal majdnem belevakult, és megkérdezte: "Ez mi volt?" "A feltámadás. Látod, Ő feltámadt a halálból, és felment a mennybe. Most itt van a dicsőségben".
A nagyobbik angyal rövid hallgatás után így folytatta: "Nézd most figyelmesen, kicsi angyal, és valami érdekeset fogsz látni." Egy újabb fény ragyogott fel. "Ez a Szentlélek leszállása Pünkösdkor" - mondta. E fény megjenelése után apró fényecskék tüntek fel szerte a bolygón. A nagyobb angyal magyarázta: "Ez az Evangélium, amit a tanúk vittek el a világ minden részére. Ott, ahol az emberek befogadják a mi Hercegünket, mint Megváltójukat, ott fények gyúlnak". A kicsi angyal megkérdezte: "Eggyé fog-e válni valaha ez a sok kicsi fény? Mikor lesz egy nagy fénnyé?" A nagy angyal ezt válaszolta: "Nem adatott meg nekünk, hogy ezt tudjuk. Csak az Atya tudja. Azonban egy napon, amikor a Herceg visszatér erre a bolygóra, minden világossággá válik örökre".

A Nagy Megvilágosító és Fényosztó

Jézus úgy jött el, mint "nagy világosság" azokhoz, akik a sötétségben ültek. Ő volt és ma is az - a világ legnagyobb fényosztója, fény adója. "Benne élet volt és az élet volt az emberek világossága".
Talán nincs is olyan szó, ami jobban leírná Jézust, mint a világosság. Ő eljött, mint világosság azokhoz, akik a kétségbeesés sötétségében tespedtek. Meggyújtja a szeretet, az öröm, a megbocsátás, a béke gyertyáit a ma élő embereknek.
Az emberek vasárnaponként a templomokban gyújtanak egy-egy gyertyát. Mi más ez, ha nem emlékeztető számunkra, hogy Krisztustól kaptuk a világosságot, és hozzá hasonlóan nekünk is olyan gyertyákká kell válnunk, amelyek megvilágosítják más emberek életét.

A fények ünnepe

Az ősegyházban az Epifánia, Krisztus keresztelkedésének ünnepe volt az a nap, amikor a pogányságból megtért keresztényeket az egyház a keresztség által befogadta. Minden újonnan megkeresztelt megtérő égő gyertyát tartott a kezében a Liturgia alatt. Emellett a már megkeresztelt keresztények is elhozták keresztségi gyertyáikat, hogy megújítsák keresztségi fogadalmukat, a Krisztushoz való tartozásukat, illetve a neki való elkötelezettségük jeleként.
Így tehát az Epifánia ünnepén mindenki, aki a templomban volt, égő gyertyát tartott a kezében. A templom fénytengerré változott. Emiatt kapta a görög "ta FOta" elnevezést, azaz a Fények Ünnepe nevet.

A keresztségi gyertya

Az ősegyházban a keresztségi gyertya annak volt a jele, hogy a megkeresztelt befogadta Krisztust, aki a világ Világossága. Mindenki megőrizte a gyertyáját és elhozta magával ünnepnapokon, a keresztség napjának évfordulóján és a húsvéti éjféli szertartásra. Ha valaki házasságot kötött, ugyanezt a gyertyát használták az esküvőn. Ha a férfi pappá lett, a felszentelésén is meggyújtották ezt a gyertyát. Az élete végén újra meggyújtották, amikor a lélek az Ítélőbíróval való találkozásra indult. A keresztségi gyertya folyamatosan emlékeztette a keresztényt arra, hogy Krisztus világosságában éljen és haljon.
A keresztségi gyertya a szüzekről szóló példabeszéd lámpásaihoz is hasonlítható. A szüzek várták a vőlegény érkezését az éjszaka sötétjében. Amikor az újonnan megkereszteltnek a kezébe adták az égő gyertyát, arra kapott buzdítást, hogy őrizze meg Krisztus második eljövetelére úgy, ahogy az okos szüzek megőrizték lámpáikat égve a vőlegény árkezéséig. Így a gyertya a megkeresztelt ember lelkének Krisztus második eljövetleéig való kitartásának szimbóluma lett. Az ősi görögöknél nem az a versenyző nyert, aki először elérte a célt, hanem aki úgy érte el a célt, hogy még égett a fáklyája. Nekünk keresztényeknek az a célunk, hogy az örökkévalóságba való átlépésünk vonalát keresztségi hitünk erősen fénylő világosságával lépjük át.

Elérkezett a világosság

"Az ítélet pedig ez", írja Szent János, hogy "a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mivel cselekedeteik gonoszak voltak"(Jn 3,19). Az ember megpróbálta elfolytani a világosságot. De ez mégsem szűnt meg. Mert Isten maga a fény. Az ő világossága ma is ragyog azoknak akik a "halál árnyék tartományában" élnek: "Én vagyok a világ világossága, aki engem követ, nem jár sötétségben, de vele lesz az élet világossága."
Jézus azárt született éjszaka, hogy megmutassa nekünk: akkor, amikor sötétség van az életünkben, amikor félhomályban járunk, amikor a kétségbeesés erőt vesz rajtunk, Ő el fog jönni, hogy ami Világosságunk legyen, hogy mi is elmondhassuk:

Hallottam Jézus hangját, amint mondja:
Én vagyok e sötét világ Világossága
Nézz rám, a te hajnalod merül fel;
És minden nap ragyogni fog.
Néztem Jézust, és megtaláltam
Benne az én csillagom, az én Napom;
És az életnek ebben a világosságában járok
Amíg az utazás napjai letelnek.

A világosságot, amit az Isten ad a mi sötét világunkban, főleg így az év kezdetén, nagyon találóan így fogalmazza meg Louise Raskins:

Mondtam annak az embernek, aki ott állt az év kapujánál:
Adj egy kis fényt, hogy az ismeretlenbe biztonságosan léphessek.
Azt felelte: "Menj be a sötétségbe, és tedd a kezed az Isten kezébe.
Ez jobb lesz neked, mint bármilyen fény és biztonságosabb, mint egy ismert ösvény.