Keresés ebben a blogban

2013. december 25., szerda

Karácsonyi körlevél - 2013

Nagyméltóságú László Püspök
Pasztorális Körlevél

„József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a Szentlélektől van áldott állapotban, Fiút fog szülni, akit te Jézusnak nevezel, mert ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt.1,20-21)

   Szeretett krisztushívők, fölszentelt személyek, Egyházunk fiai és leányai! üdvözöllek egyenként mindnyájatokat az Úr születésének szép és igen várt ünnepén.
Mindannyian végigfutottunk egy naptári évet, amiben, mint koszorú, fonódtak egybe, az öröm és teljesülés, várakozások és lehet csalódások, munkával és igyekezettel. Ma az Úr születésének ünnepén  mindnyájan arra vagyunk hívatva, hogy megköszönjük Istennek a legnagyobb ajándékot, az Ő Fiának születését, aki irántunk való szeretetből közénk jön, keresvén szíveinket, hogy életünk történelmi idejét az Ő örökkévalóságával koszorúzza meg. Ebben a valódi ugyanakkor titokzatos találkozásban születik meg és alakul olyan forrássá Krisztus, amiből ered a hit és megöntözi minden egyes ember életét a remény vizével és az élet örömteljes értelmével az örökkévalóságra.
Ebben az évben gondolatainkat Szent Máté evangélista által mutatott események felé  irányítsuk, megállván egy elmélkedési pillanatra, hogy elmélyedjünk az utazó bölcsek alakjában, akik követik a csillagot, azzal a kívánsággal, hogy megtalálják az újszülött Királyt: „ Jézus Krisztusnak ez az eredete: anyja Mária, József jegyese, még egybekelésük előtt, méhében fogant a Szentlélekből. Férje József igaz ember volt, és mivel nem akarta rossz hírbe hozni  és az volt a szándéka, hogy titokban bocsájtja el”(Mt. 1, 18-19)
Mennyi gondban és elfoglaltságban van része az embernek, és kívánsága hogy saját jólétét megvalósítsa! Milyen elővigyázatos, küzdelmet és munkát nem kímélve mindent megtesz, hogy elérje célját, és mindezekben, ha nyitott szíve van az Isten felé, megtalálja az utat, a mértéket és beteljesedést, amit keres. Az ember magától, saját erejéből vagy értelméből nem képes megérteni létezésének titkát,  ha nem hagyja hogy az Isten szava a hit által vezérelje.
    Az igaz Józsefnek az angyal álmában jelenik meg, mint igaz mivoltának jutalma, bátorítván őt és felfedvén a felfoghatatlan értelmét: Jézus isteni származását, hogy jegyese Mária, Istentől kiválasztott Szűz, a magasságbeli Anyja legyen : „Ne félj attól, hogy feleségül vedd Máriát, hiszen a Szentlélektől van áldott állapotban, Fiat fog szülni akit te Jézusnak nevezel, mert Ő szabadítja meg népét bűneitől” (Mt. 1, 20-21) 
    Szent József a keresztény ember példaképe, aki tisztességesen dolgozik, a hit értékeihez ragaszkodva, de életéből nem marad ki a megpróbáltatás, a kérdések, kétségbeesések a mindennapi eseményekkel szemben. Elfogadja az Isten tervét, hivatása arra szól, hogy a gyermek apja legyen, annak aki születni fog. Mi magunk is arra vagyunk hivatva, hogy megtegyük Isten akaratát, csak sokszor nem vesszük figyelembe, hogy Istennek vagyunk munkatársai a társadalomban és a közösségben amiben élünk: „Amikor Jézus a Júdeai Betlehemben megszületett, Heródes király napjaiban, bölcsek jöttek napkeletről Jeruzsálembe és érdeklődtek:Hol van a zsidók királya? Láttuk csillagát napkeleten és eljöttünk, hogy hódoljunk neki” (Mt. 1, 2)
    A keresztényi hit kétezer éve után, mi tudjuk hol született Jézus, vagyis tudjuk a földrajzi helyet, ahol belépett a föld történelmébe, mint halandó. Mint halhatatlant nem tudjuk mindig hol található. Ezért a lelki élet útja úgy mutatkozik, mint egy utazás. A lelki élet vége az hogy Istennel találkozunk, de a találkozás nemcsak az út végén valósul meg, hanem annak folyamán is. A bölcsek nem tudhatták pontosan a helyet, ahol született az új király, csak a jeleket látják és ismerik, de rögtön útnak indulnak. Ezen az utazáson a kapott jelek erősítik őket, hogy továbbmenjenek, hogy megtalálhassák és láthassák Azt, akinek érkezését tudományuk által felvilágosítást nyertek. Részben, mint olyan személyek, akik a pogány világ papi osztályának képviselői, másrészt a tudomány, a csillagászat jó ismerői leolvassák a világegyetem jeleit, amelyek Jeruzsálem felé vezetik őket, a kinyilatkozás városába. A bölcsek földi maradványai ma Köln városában (Németországban) találhatók, ahová Barbarossa Frigyes király vitte a XII. században, miután szétrombolta Milano városát, ahol addig voltak. A Betlehemi hasonló ahhoz az úthoz, amit a modern tudomány tesz, hogy a hittel találkozzék,
    A bölcseket egy csillag vezette, és elérkeznek Heródeshez Júdea királyához, abban az időben keresvén Júdea királyát, Jézust. Azért, hogy elérjék az igazi teljességet, a tudománynak szüksége van a hitre, nemcsak hogy az álláspontjukat javítsák vagy a keresés eszközeit finomítsák, hanem hogy megismerjék a helyet ahol találkozhatnak a Teremtő Istennel és a világ Megváltójával. Júdea vezető papsága és tudósai csak akkor tudnak segítő választ adni, ami megmutatja az utat a Júdeai Betlehembe, miután megvizsgálták az Írásokat.Mert így jövendölte a próféta: „Te Betlehem, Júdea földje, éppen nem vagy a legkisebb Júdea fejedelmi városai között, mert belőled származik majd a vezér aki népemet Izraelt kormányozni fogja” (Mt. 2, 5-6)
    Az az ember, aki nem keres, nem talál, és következésképpen nem tud örvendezni felfedezéseinek újdonságaiban. A siker, legyen az lelki, szakmai, műszaki vagy anyagi, a keresés motorja, a nyitott személy dinamikája Isten felé.
A tehetetlenség, önelégedetlenség, a büszkeség, emberi  akadályok az útban.

Szeretetteim.
    A pasztorális év, ami a hitnek volt szentelve, a múlt hónapban ért véget. Az egész Egyház lelkesedett, egy év lelki gyümölcseivel lettünk gazdagabbak. A keresztény hit a kapu, amelyen belépünk az Isten világába.
    Legkevesebb 3 féle személy létezik a hittel való kapcsolat szempontjából. Elsősorban vannak gyakorló keresztények, akik rendszeresen látogatják a templomot, és részt vesznek a vasárnapi és ünnepnapi Szent Liturgiákon, az Egyházi közösségnek segítséget nyújtanak, üdvösségre hivatott emberek.
    Vannak, akik meg vannak keresztelve, de kevésbé gyakorlók vagy egyáltalán. Ezek megelégednek a tudattal, hogy keresztények, de nem ismerik a keresztény tanítást, és nem ízlelik meg a lelki igazságok izét. Ők az igazi szegények napjainkban, és mindenkor az Egyház szűkölködői. Ezekért az Egyház új utakat keres és alkalmakat arra, hogy újra gyújtsa az élő lángot a hit érdekében.
    A világon vannak még, akik nem ismerik Krisztust, mert még senki sem hirdette az igét az országukban, ahol élnek. Az Egyház rájuk is gondol és imádkozik a mennyei Atyához, hogy küldjön munkásokat, misszionárius papokat az Ő szőlőjébe.
    Püspökségünk folytatni fogja ebben az évben és a következőben is a kateketikai programokat a hit terjedése és elmélyítése érdekében. Mi az érdem testvéreim, hogy ha valaki mondja hogy van hite de nincs cselekedete? Vajon a hit üdvözíti őt? (…). így van a hittel is ha nincs cselekedet, magában halott (Jakab 2, 14-17).
    A Szentatya, Ferenc pápa a hit éve befejeztével kiadta az új apostoli buzdítást: Evangelii Gaudium (Az Evangélium öröme) amit a püspökökhöz, papokhoz, felszentelt személyeknek és a világ keresztényeknek intézett az Evangélium hirdetésével kapcsolatban. Egy terjedelmes leírásban, öt fejezetben a pápa új utat kínál, amit a Katolikus Egyház a következő években követni fog, az Evangélium hirdetésének és megélésének elsődleges figyelembe vételével.
    „Az Evangélium öröme megtölti mindazok szívét és életét, akik találkoznak Jézussal. Akik elfogadják az általa felajánlott megváltást, megszabadulnak a bűntől,  a szomorúságtól, a belső ürességtől és magánytól. Krisztussal örömünk folyamatosan megújul. Ebben az apostoli buzdításban minden keresztényt arra szeretnék bátorítani, hogy vegyen részt az evangelizáció történetének egy új fejezetében, amit ez az öröm határoz meg, és amely által új utakat fedezünk fel az Egyház utazása számára a jövőben. (Evangelii Gaudium 1).
    Az Evangélium hirdetése minden keresztény feladata marad és ez nem csak a papok és szerzetesek kötelessége. A családban az első helye a keresztény lelki erkölcsi értékek megismerésének. Éppen ezért szükség van jó keresztény családokra, akik az életnek és a hitnek iskolái a gyermekek és a közösség részére amiben élnek.
    Karácsony ünnepén csodálattal nézünk a Názáreti Szent családra, aki minden keresztény család részére példa marad, és látjuk, hogy a Szent Szűz és az igaz József élete az Isten szolgálatába van helyezve, és a gyermek Jézusért vállalják a fáradságot, veszélyt és megpróbáltatást.

    Szeretett testvérek,
A Karácsony ünnepe az öröm ünnepe, Jézus, Isten Fiának születése, ugyanakkor azonban a lelkünk születése is az Istenben, az isteni gyermek fogadása szíveinkben hétköznapjainkban.
A keresztények az Isten Fiának születése eseményeire nem úgy tekintenek, mint történelmi vagy földrajzi történésre, hanem egy létező valóságról, Jelenlétről. A Szent Liturgia éppen ennek a Jelenlétnek az ünneplése. Szent Ágoston mondta Vallomásaiban: „a lélek jobban jelen van ott ahol szeretet van, mint a testben, ami lelkesíti” - ezzel azt akarja mondani, hogy az ember szíve átéli az igazságot, amit igazán szeret. Hogy találkozzunk azzal aki jön, az idők Istenével, gyermekké változván. Mi magunk is meg vagyunk hívva, hogy tegyünk egy utazást a bölcsekkel együtt a hely felé ahol találkozhatunk.
Az ész csillaga elvezet a Szentírás kinyilatkozása felé. Jobban fogunk örvendezni ezek irányításának, és jobban fogjuk ismerni az utat amit mutat.
Miután a bölcsek megkapták a választ a zsidók papjaitól és tudósaitól: „És a csillag melyet napkeleten láttak előttük haladt, amíg végre meg nem ált, a hely fölött ahol a gyermek volt. Amint megpillantották a csillagot igen megörültek” (Mt. 2, 9-10)
Mennyi örömöt és bátorítást jelent az ember lelkében, amikor látja az életben a konkrét jeleket, hogy Isten nem hagyta el, hanem kíséri gondviselésével. Ezen jeleket nézzük mi is, és örvendezzünk általuk tudván, hogy az Isten munkája folyamatban van, és kísér a szerető gondviselés.
    A bölcsek elérkeztek a gyermek Jézushoz, földre borultak kinyitották kincses ládáikat, ajándékokat hoztak: aranyat, tömjént és mirhát. A hosszú út, amit tettek nem volt hiábavaló, megvolt az öröm és a lelki teljesülés, hogy megtalálták azt, aki őket alkotta. Leborultak előtte és imádták, mert megtalálták az ég és a föld Urát. A külső út, ami bevégződött, felkészíti és elkezdi a belső utat , az Isten imádását. Az ajándékok jelentést hordoznak, ahogy Szent Máté evangélista mondja: „Ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt. 6,21), úgy hogy az értékek, amiket jobban szeretünk, azok jobban jelen vannak az életünkben. A bölcsek kinyitják a szívüket és ajándékaikat ajánlják amik benne voltak: - arany: látható gazdagság, ami azt képviseli, hogy az ember mit birtokol
            - tömjén: láthatatlan, mint Isten és képviseli, amit egy ember kíván
            - mirha: olaj ami a sebeket gyógyítja vagy óvja a testet a romlástól, képviseli hogy mi az ember
    Az ember kinyitja és az Istennek ajánlja vagyonát, kívánságait, gondjait az Isten pedig belép az embernek ebbe a világába. Az Isten az emberben születik, az ember az Istenben, itt pedig összefonódik az út.
    Elérkezvén mi is szeretett hívek a mai ünnep pillanatáig, nem marad más hátra mint az öröm, hogy kívánjak mindenkinek, családotoknak szeretteiteknek áldott Ünnepeket békében és örömben.
    Az új Év ami következik hozzon egészséget és jólétet. Számos éven át!





                                                                                                                          + László
                                                                                                         Máramaros és Szatmár Püspöke





Kiadatott Rezidenciánkon Nagybányán
az Úr 2013. évében, december 25-én